Tudom, milyen cipőket viselsz idén nyáron

Sőt, a címben jelzetteket a nagy divatházak is tudják, ugyanis a 2024 tavaszi-nyári kollekciókban fel lehetett fedezni néhány közös trendelemet, amit már a fast fashion üzletek polcain is a fogyasztók elé raknak, hogy olcsóbb (és rosszabb minőségű) kiadásban megvehessük a szezon legmenőbb formáit.

A szezon legmenőbb formái közé pedig leginkább a hegyes orrú cipők tartoznak, amelyek idén láthatóan tarolnak. Ez azért örvendetes, mert egyrészt elegánssá teszi a megjelenést, másrészt a most divatos bő szárú nadrágok mellé egyenesen kötelező kellék a kecsesebb megjelenést kölcsönző, nőies lábbeli. A hegyes orr ráadásul optikailag nyújtja az alakot és hosszabbítja a lábat.

BALMAIN

Egyébként is oda kell figyelni idén, hogy a bő szárú nadrágok mellé olyan cipőt vegyünk, ami nyújtja az alakot, és/vagy hangsúlyozza a vékony bokát, különben nem divatos, hanem egyszerűen hervasztó lesz a végeredmény. A bő anyagok eltakarják a nőies formákat, ezért ami látszódik (boka, nyak, csukló, derék) annak a nőiessége, lágysága kerülhet hangsúlyozásra. Ezért jósolja minden divatmagazin, hogy a kecses balerinacipők (balletflats), illetve hegyes orrú törpesarkú cipők mindent tarolnak idén nyáron. Vagy a bokát láttató cropped farmerek, amelyekhez így akár edzőcipőt is fel lehet venni.

Zara

A lapos talpú vagy alacsony sarkú cipők a szezon kedvencei. Az idén év elején egyébként is mikrotrendként megjelent balletcore, azaz balerina stílus (és vele a balett felsők, a balerina hajviselet), ami idén tavasszal is jelentkezik a klasszikus, lapos talpú balerinacipők világában.

Visszatér a tavaly őszről már ismerős törpesarok, avagy kittenheel. Az idén nyár az alacsonyabb sarkú cipőkről szól. Kittenheel és hegyes orrú cipők minden mennyiségben.

H&M

A fentiek mellett egy meglepő trend a kétezres évekből a magas, telitalpú, kicsit bohó stílusú, keresztszalagos bőrszandálok, fatalpú szegecses klumpaszerű cipők visszatérése. Még nem teljesen látszik, hogy ez csak egy mikrontrend lesz-e, vagy tényleg meghatározó stíluselemmé válik idén. Mindenesetre pár nagyobb márka bemutatóin (pl. Chloé) az őszi kollekcióban már felbukkant.

És persze nem hagyhatjuk ki a felsorolásból a klasszikus adidas edzőcipőt, amely újra visszatér és úgy tűnik, idén mindenki kedvence lesz. (Ideje utánanézni az adidas részvényeknek is, mert valami azt súgja, a cég eladásai hamarosan jelentősen növekedni fognak.) Egyébként is egyre jobban megjelenik mind a kifutókon, mind az utcákon az “elevated sportswear”, azaz a magasabb szintre emelt sportöltözet, amikor vagy az anyag különlegességével, vagy a más stíluselemekkel történő párosítással a sportöltözéknek egy utcai viseletre alkalmas változatát hozzák létre a dizájnerek. Az elevated sportswear iránti igényt a mai kor embere hozta létre, akinek a mindennapi rohanásban fontos, hogy kényelmes, de azért kellően drágának látszó ruhákban tudja a hétköznapi ügyeit intézni. Erre az igényre már a nagy divatházak is elkezdtek reagálni, ennek nyomai már észrevehetőek lesznek az idei kínálatban is.

adidasoriginals
Previous
Previous

Meglepő rövidnadrág-trendek törnek ránk idén nyáron: no-pants trend, short-shorts, bermuda és capri

Next
Next

A valódi bőr csendes visszatérése